Anglia, Skócia ahogy én láttam

Talán az egész ott kezdődött, hogy rajongok a Walter Scott könyvekért. Már az első általam elolvasott műve után megfogalmazódott bennem, hogy látnom kell, amiről írt. De ahogy lenni szokott, egy idő után tompulnak az eleinte még oly heves érzések is. Aztán egy szombat este éppen az Ivanhoe ment a tv-ben. Azt hittem, már láttam ezt a filmet, de erősen tévedtem. Még most évek múlva is pontosan át tudom érezni, amit akkor. A lényeg, hogy teljesen magával ragadott, lehengerelt. A véletlen vagy nem tudom mi, úgy hozta, hogy másnap utazási kiállítás volt Veszprémben. Begyűjtöttünk egy szakajtónyi katalógust, csak hogy legyen miután sóvárogni majd a hideg téli napokon, legyen miért jobban tanulni az egyetemen, többet hajtani a munkahelyen. De ha már amúgy is kéznél voltak, még aznap belelapoztam néhányba. Persze tudat alatt is a Skóciai körutazásokra összpontosítva. Aztán csak úgy poénból felvetettem, mi lenne, ha befizetnénk egyre. Most nehogy valaki feltételezze, hogy ez olyan mindennapos dolog, amiért annyira el lennénk eresztve. Előtte Ausztriát leszámítva még külföldön sem jártam.

Tesót felvillanyozta az ötlet, és legnagyobb megdöbbenésemre anyuék is ráálltak. Azt tudni kell, hogy anyut már 5 perc késésnél is a szívbaj kerülgeti, most meg csak úgy elenged egy távoli országba. Aztán másnap a tettek mezejére léptem. Lefoglaltam két személyre a belépőnket egy idegen világba, mivel egy másik utazásra szerettünk volna elmenni, ami egyéb okokból elég rosszul végződött, hát maradt ez. Visszamondás függvényében miénk lett az utolsó két hely. Aztán már csak ki kellett várni a szűk két hónapot indulásig. Elmondhatom, hogy kevés más dolog járt a fejemben, mint az „életem nagy utazása”. És eljött a várva várt nap. Azóta sajnos már jócskán el is múlott. Minden olyan valószínűtlennek tűnt akkor, sőt még most is. Persze gondolom sokaknak ez nem nagy szám, de nekem, nekünk igenis az volt.

1. nap: Fehérvárról indult a busz reggel háromnegyed 5-kor. Fél 4-kor startoltunk el otthonról a kocsi teljes helykihasználási kapacitását igénybe véve. A korai kelés nem volt gond, az izgalom mindent megoldott.

Az első nap még eseménytelen volt. Ugyan eljutottunk egész Németország szívéig, de a fáradtság már idegesítően mögöttünk kullogott. Hamar birtokunkba is vettük a Nürnberg melletti szállást, egy csendes kis hotel szerény szobájában. Gyors telefon haza, aztán alvással egy kis erőgyűjtés a másnapi induláshoz.

2. nap: a kiadós reggeli jó alapot adott mindehhez. De legalább egy ideig még elnyomta a német autópályák egyhangúságát kiváltó levertséget. Meg az izgalom, hogy közeledünk Angliához, Skóciához. Bár nekem már az is nagy élmény volt, hogy egyáltalán Némethonba eljutottam. Egész úton azért fohászkodtam, hogy csak jussak el a németekhez, csak lépjem át a belga határt, csak lássak egy kicsit Franciaországból, csak had szállhassak partra Angliában, csak láthassam Skóciát. Minden „határral”egy újabb célt értem el. A német autópályák szürkesége után kis felüdülést jelentett a belgáké. Még olyan művészinek is találtam a sávokat elválasztó lámpavégtelenséget. Az idegenvezető szerint látszik az űrből, mármint hogy a fénye. Aztán megérkeztünk Brüsszelbe. Vagyis inkább az elkerülő útról nyerhettünk csak bepillantást az Atomium helyt adójára. Szerencsére a monstrum igen jól látható kamionmentes közlekedés esetén a várost elkerülő autópályáról. Na itt mindenre számíthat az ember, csak erre nem. Az otthonra szánt fényképen sajnos csak ez utóbbiak virítanak.

Viszonylag hamar megérkeztünk a franciákhoz. És még hamarabb a La Manche csatornához. Itt volt egy kis útlevél ellenőrzés, várakozás a kompra. De hamar a hajón lévő shopokat járva eszméltem magunkra. Merthogy minden volt a kompon. Éttermek, shopok, szolgáltatóegységek. Az idegenvezető javaslatára itt szereztük be az apunak szánt eredeti skót whiskyt. Ugyanis itt vámmentes volt. Kb. 1 órás út után Dover fehér szikláitól lenyűgözve szálltunk partra. Gyors óraátállítás, nyertünk 60 percet. Még aznap útba ejtettünk egy bájos kisvárost, Canterbury-t, az anglikán egyház központját, ami székesegyházáról, és inkább a felnőtteknek szóló meséiről ismert. Első találkozásunk egy igazi pub-bal is itt esett meg. A fáradtágtól megzuhanva ismét egy gyors szálláselfoglalás következett London mellett.

3. nap: a bőséges reggeli ismét lendületet adott a napnak. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű menet. Előttünk állt Anglia hosszanti átszelése, hogy átlépjük a skót határt. A várakozásokkal ellentétben nem volt fárasztó. Minden új volt. Nyulak tömkelege futkározott az utak mentén, elhaladtunk a Sherwoodi erdő mellett. Jaj, egy Robin Hood rajongónak ez mekkora élmény. De csak a Tüzes íjász-féle változat jöhet szóba nálam, a többi túl holywood-ias. Aztán rövid időre megszakítottuk utunkat, hogy megcsodálhassuk a rómaiak védjegyét őrző Hadrianus falat. Kicsit illúzióromboló volt, hogy csak ennyi maradt belőle.

Innen már hamar Skóciában találtuk magunkat. Pont teaidőre értünk Jedburgh-ba. Gyors városnézés után szálláselfoglalás következett egy Edinburgh melletti holiday-parkban. Nagyon összkomfortos volt, nagyon tengerhez közeli. Üröm az örömben, hogy az aznap szedett kagylóimat másnap pótolni kellett, ugyanis valaki a lépcső alól megfújta, mivel kint hagytam ázni, nehogy már bent adja a szagát. Ja igen, a tengerparti csatangolásom óta vagyok tulajdonosa egy eredeti skót golflabdának is. Sokáig kint maradtunk elnézve az apály-dagály effektust. Megtehettük, a nappali világosság este is megmaradt.

4. nap: másnap a holiday-home-ban elkészített reggeli után, belevetettük magunkat Edinburgh forgatagába. Jó ötlet volt az idegenvezető részéről, hogy a Chalton hegynél kezdtük mindezt. A látvány ugyanis pazarabb nem is lehetett volna. Aztán egy kis buszos városnézés következett: Waverly pályaudvar (Scott főművéről elnevezve), Walter Scott emlékmű, Hollyrood, Princess Street, Nemzeti Galéria. Ebben a városban még az is megtörténhetett, hogy egy kutyának emeltek szobrot. A történet nagyon megejtő. Sajnos gyalogos bolyongásunk során már nem találtunk rá. A patinás utcákon végighaladva, bepillantást nyerhettünk az igazi arisztokrácia világába, egy esküvőnek köszönhetően. Ezután birtokunkba vettük a várat. Lehetőség nyílott a Rettenthetetlennel való pózolásra is. Éppen ekkor tartották a királynő hivatalos születésnapi ceremóniáját. Az ágyúlövéseknek köszönhetően belecsöppenve éreztem magamat a Waverley néhány jelenetébe. Megtekinthettük a királyi koronázási ékszereket. Ehhez egy széfszobába kellett betérnünk. A klausztrofóbiásoknak erősen mellőzendő. Szabadprogram során betértünk a Whisky Múzeumba. A kóstolót antialkoholista lévén gálánsan átengedtem másnak. Itt a legnagyobb élménynek a hordókban történő utazással egybekötött történelmi utazást tenném. Majd bejártuk a környező utcákat. Kicsit furán éreztem magam átmeneti kabátban, garbóban és csizmában, miközben a skótok topokban, pólókban és szoknyában futkároztak. Ja, merthogy a fiúkon is lehetett látni. Szuverén véleményem szerint csak az ünnepség miatt. De meg kell hagyni, hogy jól állt nekik. Fájó szívvel, de ugyanakkor élményekkel telve hagytuk el ezt a romantikus várost.

5. nap: A korai kelés annak volt betudható, hogy előttünk állt a Skót-felvidék. Ugyanis célunk nem volt kevesebb, minthogy elérjük a Loch Ness-t. Útközben betértünk Blair kastélyába. Eszméletlenül fehér volt, eszméletlenül gazdag gyűjteménnyel, eszméletlenül szép kerttel, eszméletlenül rámenős hattyúkkal. A kis kitérés után folytattuk tovább utunkat whisky lepárlók, romantikus tájak, vízesések, szarvascsordákkal övezett, hangával beborított utakon a távolban feltűnő hófedte hegyekkel a háttérben. Már délután volt, mikor elértünk utunk végcéljához. Urquhart váránál közelítettük meg a tavat, ugyanis innen látták legtöbben a hírhedt szörnyet. Nekünk is sikerült megpillantanunk, a személyének felállított múzeum tavában úszkált békésen, igaz csak műanyag ruhát öltött tiszteletünkre. Visszatérve a tóhoz, rettentően mély, átláthatatlanul sötét, és megmagyarázhatatlanul közel vonzza magához az embert.

6. nap: A reggeli szedelőzködés után röpke búcsú a szállástól, elhagyjuk Skóciát. Áttesszük székhelyünket egy London környéki holiday-parkba. Ez egy félszigeten lelhető fel a Midway folyó partján, pont szemben a világvárossal. De még előtte megejtettünk egy utazást York városába. Ezt tartják Észak-Anglia legszebb városának. Ha az emberek nem lettek volna modern ruhába öltözve, meglehetősen a középkorban éreztem volna magam. Az impozáns katedrálisa már messziről csúcsosodott felénk. Egy vásárlás mániás embernek maga a paradicsom a sétálóutca. Áll egy fő sétálóutcából, amelyből rengeteg sok mellékutca kanyarodik le. Igazi útvesztő, igazi angol termékekkel megspékelve. Furcsa élmény egy országunkat elárasztó kínai dömpingből szemlélve.

7. nap: a szállásunk nagyon kényelmes, nagyon modern. Csak a hideg-meleg vizes csapot nehéz megszokni. Félreértés ne essék, szó sincs itt a miénkhez hasonlóhoz. A mai program egész napja Londonról szólt. 4-5 órás autóbuszos és gyalogos városnézés állt előttünk: Tower-híd, Tower, a City felhőkarcolói, Szent Pál székesegyház, Oxford street, Hyde park, Buckhingham palota, Piccadilly, Trafalgar tér, Parlament, Big-Ben, Downing Street, Scotland Yard régi épülete, Harrods, Westminster-apátság. Ezt követően a szabadprogramnál fényképezkedtünk történelmi alakokkal és ún. sztárokkal a Madame Tussaud-ban, csatangoltunk a Baker Streeten. Egy Sherlock Holmes rajongónak igazi kéjelgés ez. Majd az angolok jó szokását követve megpihentünk a Regent Park hívogató pázsitján.

8. nap: Ezen a napon indultunk Cambridge feltérképezésére. Igyekeztem egyetemista létemmel összeegyeztetve szemlélni a várost. Itt a magamfajták fontos közlekedési eszköze a bicikli. Ja, és fontos momentum, hogy fűre lépni halandó embernek szigorúan tilos a college-oknál, ez csak a professzorok kiváltsága. Megismerkedhettünk a legnevesebbekkel, mint például a King’s College vagy a St. John’s College a Sóhajok hídjával. Gondolom egy egyetemistának nem nehéz kitalálni, miért kapta e találó nevet, utalva a vizsgák utáni megkönnyebbülésre. Az éppen ráérő diákoknak köszönhetően ki lehetet próbálni a puntolást a Cam folyón, efféle úton ismerkedve a várossal. Mi inkább fakultatív programként átnéztünk Duxfordba, a Repülési Múzeumba. Bár nem sok késztetést éreztem rá, de tesó hajthatatlan volt. Később azonban már áldottam a fejét, hogy így alakult. Nő létemre, nem igazán érdekelnek a repülők, de ez valóban kihagyhatatlan volt. Több épületen keresztül nyerhettünk bepillantást különböző típusú, korú, felhasználású monstrumokba. Pozitívumként szolgált, hogy nem csak repülők voltak kiállítva, hanem harckocsik, tengeralattjáró, különböző háborúkban használatos gépek, és felszerelések. Némelyiket tesztelés alá is lehetet venni. De a legjobban az tetszett, ahogyan szemléltették az egészet, különböző kommunikációs eszközökkel.

9. nap: A délelőttünk nagy része az angol királyi család nyári rezidenciájának, a Windsori kastélynak a megtekintésével telett. Nagyon pazar volt az egész. Valószínűleg senki sem utasítaná el, ha itt kellene tengetnie halandó napjait. A bejutás nem volt semmi, minden kárt tevő kis kütyüt le kellett adni, aztán meg minket meg a csomagjainkat vették górcső alá. A királynőt nem találtuk otthon, ezért inkább a város sétálóutcáján csatangoltunk. Mindezek után folytattuk további város-feltérképezésünket Londonban. Mekkora élmény volt a British Múzeum. Leginkább az ókori egyiptomi gyűjtemény volt hatással rám. Jelentem, a múmiák jól vannak tartva. Eszméletlen sok tárgy van kiállítva hatalmas területen. Az idegenvezető szerint azonban így is csak a gyűjtemény 2/3-a vagy 3/4-e szemlélhető meg. Kis része különböző országok, különböző kiállításaira van kikölcsönözve, de a legnagyobb rész a múzeum pincéjében porosodik. Szószebéd járja, hogy az elveszett frigyláda is itt lelhető fel. Sajnos nem volt lehetőség utánajárni a dolognak. Ja, és a belépő meglepő módon térítésmentes volt. Sajnos a Nemzeti Galériára már nem jutott idő, ugyanis a régi Covent Garden-en kicsit többet időztünk a kelleténél. De majd legközelebb ezt is útba ejtjük.

10. nap: Utolsó nap a szigetországban. Délelőtt Leeds várkastélyát látogattuk meg, ami kézenfekvőnek tűnik ugyan, de nem Leeds városában nyugszik. Amolyan romantikus regényekbe illő helynek titulálható, pompás kertjével vad, és fekete hattyúival, meg az emberre tapadó páváival. Található itt egy kalandos útvesztő is. Sajnos idő hiányában, csak felülről próbáltuk fellelni a kivezető ösvényt. Ahol is egy várba kell eljutni, és egy barlangon távozni. Mindenesetre kellemes élmény volt, ami feledtette a hazatérés közelségét. Ugyanis ekkor már elkerülhetetlen volt, hogy a Csalagúton visszatérve a kontinensre, hazafelé vegyük az irányt. Kölnben egy városszéli, de nagyon kultúrált szállodában pihentük ki magunkat. Itt már annyira fáradtak voltunk, hogy a szobához tartozó Sega játékot (videojáték) sem próbáltuk ki.

11. nap: ez a nap már csak a hazautazásról szólt. Este volt, amikor Győrben leszálltunk a buszról. Anyuékkal történt kis egymás mellé elbeszélés után azért csak ránk akadtak a városban. De ez már mind csak mellékes volt, tele voltunk élményekkel, alig vártuk hogy megoszthassuk az itthon maradtakkal. De ezt úgysem lehet átadni, ezt át kell élni.

Történt mindez 2005 nyarán, pont a vizsgaidőszak kellős közepén.